Nem kell átszelni az óceánt ahhoz, hogy valaki misszionárius legyen. Az, hogy mi fog történni a jövőben Isten majd eldönti. Isten minket arra hívott el, hogy a jelenben szolgáljuk őt és szeressük a körülöttünk lévőket. A szolgálat, a misszió, az evangélium hirdetésének a lehetősége itt van egy karnyújtásnyira tőlünk. A baj velünk keresztényekkel az, hogy nagy dolgokat várunk, mikor Jézus abban, hogy emberként is bemutatkozott, megmutatta, hogy ha: "nagyok és erősek akarunk lenni, akkor először kicsivé és gyengévé kell lennünk ahhoz, hogy azonosulni tudjunk a körülöttünk élőkkel. Jézus belülről kifelé indít minket. Minek akarunk addig Kínába menni, mikor csak a családunk, az osztály tárasink, munkatársaink egytől egyig mind a pokol felé tartanak és elfognak veszni, ha tőlünk nem hallják a szeretet üzenetét. Gondolj arra, hogy ahová Isten helyezett most a jelenben, te vagy az egyetlen, akitől ők hallhatják ezt az üzenetet. Én sokszor beleestem abba a hibába, hogy azt néztem, hogy kitől hallhatják még ők az evangéliumot és nem tűnt fel, hogy Isten azért helyezett ebbe a családba, ebbe az osztályba vagy akárhová, mert azt akarja, hogy tőlem haljanak az Ő csodálatosságáról. Amikor 1. félévesként bekerültem ebbe az iskolába, az első látás reakcióm az volt, hogy ki az, akivel nem fogok az egész két év alatt egyszer sem szóba állni és beszélgetni stb. Eltelt egy-két hét, a megérzésem pozitív csalódás volt. Isten elsőként adta elém azokat az embereket ima témaként, akikre akkor azt mondtam, hogy á nem soha... Isten az elsők közé tette ezeket az embereket, hogy beszéljek nekik az Ő szeretetéről és arról, milyen kereszténynek lenni. Eltelt egy év, a 3. félévből eltelt 2-3 nap.
Itt kezdődik a történet, ami a múlt héten történt az iskolában. Reggel azzal indultam el, hogy a Szent Lélek berakatta velem a táskámba a Bibliát, amit majdnem otthon hagytam. Nap végére Isten megmutatta, soha sehova ne menjek Biblia nélkül. Eltelt egy óra. Az utána következő 1,5- 2 óra szünet volt az osztálynak. Ekkor miközben egy könyvet olvastam. Odajött hozzám egy lány és elkezdett kérdezősködni, aztán odajött még valaki és a végén, az osztály 8 különböző pontjából kezdtek el bombázni az emberkék a kérdéseikkel. Isten megmutatta, hogy lesznek még ilyen váratlan helyzetek. A lányok olyan kérdéseket tettek fel, amikre nagyon-nagyon fontos, hogy választ kapjanak vagy kaptak is rá választ. Voltak kérdések, amik megpróbáltak összezavarni és elterelni a figyelmemet a lényegtől, de voltak komoly kérdések is. A nyolc emberből: voltk néhányan, akik csak bohóckodtak és nem voltak komolyak, viszont voltak komoly szándékú és komolyan érdeklődő emberek, akiket megpróbáltak elhallgattatni azok, akik egyáltalán nem foglalkoztak a témával. De a válaszok megszülettek bennem és van, akinek már válaszoltam is és merültek fel újabb kérdések. Valakivel este az MSN-en folytattuk a beszélgetést. Van egy osztálytársam, aki a reinkarnációban hisz, de az érdeklődés részéről is komoly volt, annak ellenére, hogy a pokolt, mindannyian nevetségesnek tartják.

Ami még nagyon fontos, hogy ha nem kérünk Istentől kitartást ezekre a dolgokra nézve, mint:
imaharc, irgalmasság, szeretet, türelem és bölcsesség, akkor nem vagyunk semmivel sem különbek a nem keresztény emberektől. Az embereknek Jézusra van szüksége és nem a másik embertől, hanem tőlünk. Mindenki azért van ott, ahol van, mert Isten őt akarja használni az Ő szeretetének a kinyilatkoztatására. A gúnyolódásra, az idióta kérdésekre számítanunk kell, amiket szerintem sokónk szintén feltett annak idején. Kérjünk bölcsességet. Figyeljetek, ez nem kérdez felelek és ehhez kell a bölcsesség, mert nem vagyunk tudósok, hogy minden kérdést megválaszoljunk, de ha nem kérünk bölcsessget, akkor azokat sem fogjuk, amik viszont fontosak, a másik ember üdvösségére nézve. Bár Isten hatalma és dicsősége nem fér bele a szavainkba és egy egész életen át lehetne gondolkodni ezeken a kérdéseken, amiket feltesznek az emberek és gyönyörködni Isten válaszaiban, amik megtöltik az egész szívünket és gondolatainkat, de tényleg nagyon fontos, hogy akiknek hallaniuk kell az örömhírt azok elsőként ott vannak tőlünk egy karnyújtásnyira. Bennem például megfogalmazódott, hogy itt Isten elkezdett valamit. Addig nem megyek el innen, amíg Isten el nem végzi a munkáját általam, mert amit Ő elkezdett azt nem hagyja félbe, hanem befejezi és ez lehet csak egy ember lesz, lehet kettő, lehet egy sem, de Isten meg akarja tenni, amit elkezdett.

Bocsánat a hosszúságért, Orsi

Beszámoló Vajtáról

(Mától kezdve a bejegyzéseim nem csak magyarul, hanem angolul is megtekinthetőek majd, mert nem csak magyar barátai számára szeretném olvashatóvá tenni, hanem mások számára is.)


Bár már régóta ígértem, most végre elérkezett a beszámoló ideje a nyárról.

Az, hogy én Vajtára eljuthattam mint nyári szolgálatos, az kizárólag Isten kegyelme, ahogy kimunkálta a szüleim szívében, hogy elengedjenek.
Isten maximálisan kihasználta az egész nyarat arra, hogy tanítson. Az egész hónapon át, minden apró pillanatban tanított valami újat. Nem egyszer csak szótlanul álltam és gyönyörködtem Isten munkájában.
Amire Isten rávilágított a nyár néhány dolog, amikben a Szentlélek által mindennap meg kell újulnom: legyek éhes az Igére, legyek kitartó a dicsőítésben és a közbenjárásban.
Megmutatta, hogy amikor már teljesen kimerültem és már ott voltam azon a ponton, hogy feladom, akkor Jézus jött és leülhettem a lábaihoz és csak sírhattam a térdein vagy várhattam tőle a bátorítást és megújult erővel fejezhettem be a munkát, amit még a napi feladataimból hátra volt. A WC pucolástól kezdve az esti konferenciás alkalmakig mindig arra bátorított, hogy nála megpihenhetek. Isten tényleg azért vitt oda, hogy elindítson bennem egy gyógyítási folyamatot. Sok mindenből kigyógyított, de még mind a mai napig mutat új dolgokat, amiktől szeretne megszabadítani. Az egész nyaram arról szólt, hogy végre eljuthattam saját magam végére, eljuthattam arra a pontra, ahol már én képtelen voltam saját magamat irányítani. Rengeteg Igét használt fel a Szentlélek a nyáron, sokszor ismételve. Pl.: (17. Zsoltár, 62.Zsoltár, Máté 6, 33 és még sok más). Az egész nyaram azzal telt, hogy isten bátorított az Ige által, mások megosztásai, tanításai által, a beszélgetéseim által, könyvek által. Nem csak engem bátorított, hanem sok esetben eszembe juttatta, hogy ugyanez az az ajándék nekem is meg van és, hogy én is bátran alkalmazhatom.
Isten az utolsó héten a rokonlátogatásunkat is megáldotta, mert bátran és nyíltan beszélhettem nekik Jézusról és arról, hogy miért döntöttem mellette. Annak ellenére, hogy nincsenek újjászületve sem megtérve, mégis azt tudták mondani, hogy örülnek, hogy céltudatos vagyok és, hogy ez maradjon is így.
Isten a hazafelé utamat is megáldotta, amikor kétszer 30 perces késéssel értem haza Nyíregyházára. Miskolcnál felszállt a vonatra valaki, akinek szintén beszélhettem Jézusról és arról, hogy, amikor már nem reménykedsz semmiben, akkor Jézus ott van és rá támaszkodhatsz. Azt mondta, hogy fel fogja keresni a Budapesti Gyülekezetet, mert még tudja is hol van. Azt mondta, hogy egyszer már majdnem be is ment oda.
Az imádságom az, hogy akárhol vagyok mind a szavaimmal, mind a tetteimmel: Isten munkájáról, szeretetéről, kegyelméről, hűségéről és türelméről tegyek bizonyságot.
Nem voltam túl rövid, de remélem bátorító lesz számotokra.

Áldás, Orsi
ui.: Az hitem az, hogy 2010. szeptemberében ott kezdhetem a sulit. Ha Istennek nincs más terve.