Showing posts with label feltámadás. Show all posts
Showing posts with label feltámadás. Show all posts

Monday, February 21, 2011

Zuhanás a szakadék felé

Sziasztok,

Ahogy ma utaztam a buszon a város felé, a Szent Lélek elém hozott egy képet. Ezt szeretném most megosztani veletek.

Talán már sokan hallottátok, hogyan tanítja a sasmama a fiókáját repülni. Ezt a képet Isten szemléltető képként használta, és utána mutatta a folytatást.

Aki még esetleg nem hallott róla, annak most leírom. A mama rendszerint, már az első repülési gyakorlatnál csak kilöki a fiókát a fészekből, de közben figyel, hogy mielőtt baleset érné a fiókát, és belezuhanna a szakadékba, a mama gyorsan alárepül és feltartja. Ha nem ezt tenné, a fióka az első gyakorlat után halállal végezné.

Most, pedig szeretném nektek elmondani, amit a Szent Lélek mutatott. Ezt nem most mutatta, hanem csak emlékeztetett rá.
Ha eleinte kicsi gusztustalannak fogok tűnni, bocsánat, de ez hozzá tartozik.

Ahogyan a sasmama kilöki a fiókáját a fészekből, mi emberek is a szülőcsatornán keresztül világra jövünk.
Onnantól kezdve, hogy kibújtunk elkezdünk zuhanni egy mély szakadékon keresztül. Ez a szakadék, a bűnnel teli világ, és ami miatt zuhanunk, mert ennek a bűnnel teli világnak van egy alja, ami annyira vonz minket, mint fémet a mágnes. A bűnnevű szakadék végén az emberekre a halál vár, az örök megvetettség állapota, az örök elválasztottság Istentől. Ez az, ami elkezdi vonzani az embert, mint a mágnes. Ennek köszönhető, hogy az ember zuhan a bűn szakadékán keresztül.

13. Menjetek be a szoros kapun. Mert tágas az a kapu és széles az az út, a mely a veszedelemre visz, és sokan vannak, a kik azon járnak.
14. Mert szoros az a kapu és keskeny az az út, a mely az életre visz, és kevesen vannak, a kik megtalálják azt.
15. Őrizkedjetek pedig a hamis prófétáktól, a kik juhoknak ruhájában jőnek hozzátok, de belől ragadozó farkasok. (Máté 7, 13-15)

Ahogyan a sasmama berepül a fióka alá, hogy az meg ne haljon, az emberek számára is van egy lehetőség, ami felfogja őket, és meg tudja akadályozni, hogy a bűn mágnese, a halálba, az örök kínba, szenvedésbe vonzza az embert.
Ez a lehetőség: Jézus Krisztus kereszten kiontott vére és élete, és a halálból való feltámadása által megálljt mondott a halálnak, legyőzött minden bűnt, ami csak gyorsítja a folyamatot, hogy az ember minél hamarabb szörnyethaljon, azaz örökre elveszítse Isten jelenlétét.
Viszont számodra, aki még nem fogadtad el Krisztus helyetted kiontott vére és feltámadása által a bűnbocsánatot, a zuhanás végeredményétől való szabadulást, akkor nálad a zuhanás folyamata még nem ért véget, akkor te még most is folyamatosan zuhansz.
Ne félj, mert ha HISZED, hogy Jézus Krisztus kereszten kiontott vére és a halálból való feltámadása elég volt arra, hogy az összes bűnödet eltörölje, bármennyit és bármekkorát vétkeztél, akkor szabad vagy, és lelked nem lát halált. Lelked soha többé nem lesz elválasztva Istentől.
Jézus Krisztus a bűntől, és a bűn átkától való szabadulást Ígér neked, és ebben olyas valamit Ígér, amit már régen megtett érted, és neked nem kell semmi mást tenned, csak ingyen és HIT által elfogadnod.

Akkor leszel szabad a pokol felé való zuhanástól, ahová a tested kívánságain, cselekedetein keresztül vonz a Sátán, ha HISZED, hogy Jézus Krisztus érted kiontott vére és feltámadása elegendő ehhez.

Senki nem tud dönteni helyetted, ezt neked kell meghoznod ezt a döntést. Ma, most még erre van lehetőséged, de vigyázz, mert a mágnes a pokol mágnese vonz, és minél tovább halogatod, ha minél tovább gondolkodsz, annál kisebb lesz az esélyed, hogy megszabadulj.
Nem kötelező dönteni, de ha nem döntesz, akkor is döntesz. Ha teheted, akkor ne okozz magadnak csalódást, fájdalmat, kínt, amitől most lenne lehetőséged megszabadulni.

30.
A ki velem nincsen, ellenem van; és a ki velem nem gyűjt, tékozol. (Máté 12, 30)

Tehát, ha nem döntesz, akkor Jézus ellen döntesz. Ha nem döntesz Jézus mellett, akkor magad ellen döntesz.


Isten áldjon téged, titeket kedves barátaim, Orsi
ui.: Megfontolandó kérdés! Egy lényeges dolog. Azért, mert te nem hiszel valakinek/valakiknek a létezésében, az IGAZSÁG nem fog hozzád alkalmazkodni, hanem tény marad.

Wednesday, January 19, 2011

Gyógyulás-Szabadítás?

Kedves Barátaim,

Az Úr, álmomból ébresztett fel, hogy megosszak veletek valamit, ami azóta forog bennem, amióta kedves fiatal testvéremet magához szólította.

Amiből kiindultam az az a történet, amikor Lázár, Jézus barátja meghalt. Csak néhány Igeverset emelnék ki, amik elegendő forrást jelentettek számomra ahhoz, hogy álmomból felkeljek, és ezt megírjam nektek:

Jézus két kérdést tett fel Mártának, nem egymás után. Viszont én ezt a két kérdést most időrendi sorban felcserélném, hogy utána elmagyarázhassam, hogy mit mutatott nekem Isten ebből a két kérdésből:

40. Monda néki Jézus: Nem mondtam-é néked, hogy ha hiszel, meglátod majd az Istennek dicsőségét? (János 11, 40)

Mit kellett tennie Mártának? Hinnie. Hinnie akkor is, amikor a leglehetetlenebbnek látszó dolgot kérte tőlük Jézus, hogy vegyék el a követ a sír szájától? Mit mondott Jézus? Mit láthat meg, ha hisz? Megláthatja az Isten dicsőségét.

Az, hogy miben kellett hinnie Mártának ahhoz, hogy meg láthassa az Isten dicsőségét az, amit Jézus korábban kérdezett tőle:

25. Monda néki Jézus: Én vagyok a feltámadás és az élet: a ki hisz én bennem, ha meghal is, él;
26. És a ki csak él és hisz én bennem, soha meg nem hal. Hiszed-é ezt? (János 11, 25-26)

Mártának azt kellett hinnie, hogy Jézus Krisztus a feltámadás, és az élet. És azt, hogy aki hisz benne, az soha nem hal meg. Ezt kellett Mártának hinnie ahhoz, hogy megláthassa az Isten dicsőségét.

Azért írom le most ezt neked kedves barátom, mert talán te is hasonló dolgokkal küszködsz. Nem tudok mindent felsorolni azok közül a szenvedések, fájdalmak közül, amin sok ember keresztül mehet, de talán néhányat, amelyek közül valamelyikkel talán te is küszködsz:

Lehet sorvadt a kezed és a lábad, lehet gyászolsz egy közeli hozzátartozódat, lehet vak vagy, lehet süket vagy, lehet tolókocsihoz vagy kötve, esetleg pénzhiányban küszködsz. Tudd, hogy Jézusnak a Te életedre is volt, van egy szabadító terve.

Jézus megváltó munkájának kibontakozása ezzel a kérdéssel kezdődik, amit Mártának fel tett: 25. Monda néki Jézus: Én vagyok a feltámadás és az élet: a ki hisz én bennem, ha meghal is, él;
26. És a ki csak él és hisz én bennem, soha meg nem hal. Hiszed-é ezt? Számodra pedig ezzel kezdődik vagy nem kezdődik függően attól, hogy Jézusnak erre a kérdésére mit válaszol. A másik kérdés és a válasza is ebből következik. Ha hiszed, hogy Jézus Krisztus a feltámadás és az élet, akkor te megláthatod az Isten dicsőségét.

Ha hiszed, hogy az erre a kérdésre való felelet az, ami meghatározza a sorsodat itt a földön, ami az örökkévalóság kezdete.

Lehet, hogy meggyógyulsz, lehet újra látni fogsz, lehet kiszállhatsz a tolószékből, lehet kigyógyulsz a depressziódból, lehet megoldódnak az anyagi problémáid itt a földön, de ha erre a kérdésre, amit Jézus neked ma feltett NEM-et mondasz, akkor hiába gyógyultál meg, egy örökkévalóságon át szenvedni fogsz úgy, mintha soha nem is gyógyultál volna meg.

Az is lehet, hogy soha nem gyógyulsz meg, és itt a földön szenvedésben lesz részed, de ha NEM hiszed, hogy Jézus Krisztus számodra is a feltámadás és az élet, akkor nemcsak itt a földön, de egy örökkévalóságon át is egy szenvedés, gyötrelem lesz az életed.

Viszont te, aki most itt a földön tolókocsihoz vagy kötve, talán halálos beteg vagy esetleg depressziós vagy pénztelenséggel küzdesz, és ennek ellenére, IGEN is hiszed, hogy Jézus Krisztus a feltámadás és az élet, számodra ha itt a földön nem is gyógyulsz meg, tudd, hogy rád az örök életben, örök szabadság vár. Jézus szabadító munkája az életedben ott kezdődik el, amikor te kimondod, hogy IGEN, te hiszed, és ott a mennyben fog kiteljesedni azzal, hogy a kezed, amit ugyan a földi életedben képtelen voltál használni, az első dolog, amit megérinthet, megfoghat, Jézus átszegezett keze. Ha most vak vagy itt a földön, de hiszed, hogy Jézus a feltámadás és az élet, hiszed, hogy Ő a szabadító, lehet itt a földön sosem nyílnak meg a szemeid, viszont, az első dolog, amit megláthatsz majd az örökkévalóságban Jézus szerető, és megbocsátó tekintete.
Lehet itt a földön soha nem gyógyulsz meg, lehet soha nem jutsz ki az anyagi problémáidból, de tudd, hogy Te, aki IGEN-t mondtál Jézus hívására, számodra a szabadítás már itt a földön elkezdődött.

Titeket, akik esetleg itt a földön nem gyógyultok meg, de hisztek az ÉLŐ JÉZUSBAN, AZ ÉLET JÉZUSÁBAN, szeretnélek bátorítani még egy Igeverssel, amit a Római levélben találtam:
Mert azt tartom, hogy a miket most szenvedünk, nem hasonlíthatók ahhoz a dicsőséghez, mely nékünk megjelentetik. (Róma 8, 18)

Nem szeretnélek titeket sem kihagyni, akik szintén IGENNEL válaszoltok, válaszoltatok Jézus kérdésére, hogy lehet ti még itt a földön megtapasztaljátok a gyógyulást, ami szintén Jézus szabadító munkájának a része, de szeretném, ha tudnátok, hogy Isten igazi, teljes dicsősége, még ezután vár rátok.

Kedves Barátaim,

rajtatok áll, hogy HISZITEK-E, HOGY JÉZUS A FELTÁMADÁS ÉS AZ ÉLET, ÉS AKI HISZ ŐBENNE, HA MEGHAL IS ÉL, ÉS AKI CSAK ÉL, ÉS HISZ ŐBENNE, AZ NEM HAL MEG SOHA.

Ha hisztek, ha IGEN-t mondtok Jézusnak erre a páratlan hívására, szerető kérdésére, akkor az Ő szabadító munkája, attól a pillanattól kezdve elkezdődik bennetek.

Ezt az üzenetet szeretném Jézus kérdéseivel zárni, amikre neki válaszolhattok, hiszen Ő az, aki kérdezi tőletek:

25. Monda néki Jézus: Én vagyok a feltámadás és az élet: a ki hisz én bennem, ha meghal is, él;
26. És a ki csak él és hisz én bennem, soha meg nem hal. Hiszed-é ezt?

40. Monda néki Jézus: Nem mondtam-é néked, hogy ha hiszel, meglátod majd az Istennek dicsőségét?

Isten áldjon titeket, Orsi