Showing posts with label bűn bennem. Show all posts
Showing posts with label bűn bennem. Show all posts

Saturday, April 2, 2011

A KEGYELEM EVANGÉLIUMA

Sziasztok! Mostanában sokat tanulmányozom Pál leveleit. A Rómaiakhoz írt levél 1. fejezetének, csak az 1-4. verséről írtam egy nagy füzetbe egy pár oldalt. Szószerint a Bibliának minden egyes szava egy csepp az Élet Forrásából, vagy egy morzs az Élet Kenyeréből megelégíti az embert. Most szeretnék veletek néhány dolgot megosztani veletek ebből a fejezetből. 1. FEJEZET: 1-4. vers Pál, Jézus Krisztusnak szolgája, elhívott apostol, elválasztva Isten evangyéliomának hirdetésére. Melyet eleve megígért az ő prófétái által a szentírásokban, Az ő Fia felől, a ki Dávid magvából lett test szerint, A ki megbizonyíttatott hatalmasan Isten Fiának a szentség Lelke szerint, a halálból való feltámadás által, a mi Urunk Jézus Krisztus felől, ... 1. Pál, Jézus Krisztus szolgája, aki apostolként lett elhívva. Az elhívásának a célja, hogy hirdesse az Isten evangéliumát. Nézzük meg mit ír erről az Apostolok Cselekedetei 9. fejezet, 15. verse: Monda pedig néki az Úr: Eredj el, mert ő nékem választott edényem, hogy hordozza az én nevemet a pogányok és királyok, és Izráel fiai előtt. Pál, tehát választott edény. Az Úr, Pálba, ebbe a választott edénybe a nevét, azaz önmagát helyezi abból a célból, hogy hordozza Őt a pogányok és királyok és Izrael előtt. Egy edény önmagában nem képes semerre se mozdulni csak akkor, ha valaki viszi. Pál az edény, aki hordozza az Úr nevét. Az Úr, akinek a nevét Pál hordozza, beleköltözik Pálba, az edénybe. Az Úr, aki mindenható és mindenütt jelen van:

  • Jelen van kívülről, hogy megfogja Pált, aki magától képtelen mozogni, helyes irányba menni, és viszi.

  • Jelen van Pálban, az edényben, aki az Ő nevét, személyét hordozza.

  • Jelen van ott is, ahová Pál viszi az Ő nevét.

Pál a választott edény, aki hordozza az Úr nevét. Emberi ésszel felfoghatatlan, de a következő dolog történik: Az Úr megfogja Pált, az edényt, és Ő maga az, aki Pálban, az edényben sajátmagát viszi, hordozza.


Most nézzük meg, mit ír erről a Galatákhoz írt levél 1. fejezet, 15. verse:


De mikor az Istennek tetszett, ki elválasztott engem az én anyám méhétől fogva és elhívott az ő kegyelme által, ...


Isten, kegyelem által hívta el Pált. Isten evangéliuma, a kegyelem evangéliuma. Pál, a kegyelem evangéliumát vitte, de ahhoz, hogy a kegyelem evangéliumát hordozhassa, az első lépés, hogy Isten kegyelemét és kegyelem által történő elhívását elfogadja.


A kegyelem olyasmi, mint egy ruha, amit felad ránk az Úr. A kegyelem az egyetlen ruha, ami eltakarja a mi mezítelenségünket, szégyenünket, és ha az első emberrel szembetalálkozunk, aki még nem vette föl a kegyelem ruháját, ő mezítelen, de az ő mezítelenségét is csak a kegyelem ruhája fedezi be. Viszont, a kegyelem egy olyan ruha, amit ha azért veszel le magadról, hogy a kegyelem nélkül mezítelen embert felruházd, te sem maradsz mezítelen. A kegyelem egy olyan ruha, amit rajtad van, a tiéd, de bárkivel nyugodtan megoszthatod. Bátran felruházhatsz vele más mezítelen, szégyenben lévő embereket. Mindezt anélkül teheted, hogy neked el kellene veszítened a kegyelem ruháját, ami örökre eltakarta a szégyenedet. Attól a perctől kezdve, hogy az Úr rádöltötte a kegyelem ruháját, soha többé nem leszel mezítelen, azaz nem leszel szégyellni való Isten előtt. Mivel a kegyelem befedez, beborít téged, ezért nem lesz mit szégyellned az Úr előtt.


2. Pál, az Isten evangéliumát, a kegyelem evangéliumát hirdeti. Azt az evangéliumot, amit Isten már megígért. Az evangélium beteljesedésének a kezdete, az Isten ígérete, az Ő prófétái által ígért meg a szentírásokban.



  • Szent az Isten

  • Szent az Ígéret

  • Szent az írás, mert Isten Szent Lelke van rajta.

  • Szentek a kezek, amelyek megírták, mert azokon is Isten Szent Lelke volt.

Nézzük meg mit ír erről Ézsaiás próféta könyvében a 7. fejezet, 14. versében:


Ezért ád jelt néktek az Úr maga: Ímé, a szűz fogan méhében, és szül fiat, s nevezi azt Immánuelnek, ...


Nemcsak a kegyelem evangéliuma hirdettetik, de a kegyelem Istene is velünk van, mert az Immánuel, azt jelenti, velünk az Isten. Annyira velünk van, hogy sokáig Ő maga is itt élt a földön közöttünk, emberként.


Az Ézsaiás próféta könyvének 9. fejezetében, a 6-7. versben ezeket olvashatjuk:


Mert egy gyermek születik nékünk, fiú adatik nékünk, és az uralom az ő vállán lészen, és hívják nevét: csodálatosnak, tanácsosnak, erős Istennek, örökkévalóság atyjának, békesség fejedelmének! Uralma növekedésének és békéjének nem lesz vége a Dávid trónján és királysága felett, hogy fölemelje és megerősítse azt jogosság és igazság által mostantól mindörökké. A seregek Urának buzgó szerelme mívelendi ezt!


Jézus Krisztus, a seregek Urának, buzgó szerelmének a megtestesítője. Az Úr irántunk való szerelme NEM EGY ÉRZÉS, NEM EGY FOGALOM, hanem TEST és VÉR, ami kézzel fogható mindenki számára, aki elfogadja.


Ezt mi sem fejezi ki jobban, mint a sokak által ismert, Ézsaiás próféta könyvének 53. fejezete. Az Úr SZENVEDÉLYES SZERELME, TEST és VÉR. Jézus Krisztusnak, az Isten Fiának teste töretett meg, és vére ontatott ki, ebben mutatta meg, hogy mennyire szeret, és így válhatott számunkra az Isten szerelme Lélekké és Életté.


3. Ezt látjuk ebben a versben, hogy Isten szerelme, Krisztus megöretett TESTÉBEN és kiontatott VÉRÉBEN lett kifejezésre juttatva.


4. Isten testetöltött szerelme halálra adatott test szerint. Ezzel kifejezve azt is, hogy a bűnös emberi test cselekedetei csak ölni és meghalni képesek. Viszont, Jézus Krisztus, aki TÖKÉLETES ISTEN FIA, feltámadt a Szent Lélek által. Míg a bűnös emberi test cselekedetei ölnek és meghalnak, a bűntelen Isteni Lélek cselekedetei, megelevenítenek, megújítanak és éltetnek. Míg a test cselekedetei végleg meghalnak, a Lélek cselekedetei örökké élnek. Jézus Krisztus kereszthalála által, a mi bűnös testünk cselekedetei is meghaltak. Krisztus feltámadása által, az Ő Szent Lelkének a cselekedeteit kelti életre bennünk, amik örökké élnek és éltetnek. Az Ő Lelkének cselekedetei által testünk ugyan meghal, mert az Ő Lelke cselekedetei által elhagyva ezt a testet, új testet készít számunkra, amit viszont örökké éltet majd, és nem lesz több bűnös cselekedet.


Ha hiszed, hogy mindezt Jézus Krisztus személyesen érted is megtette, és teszi mind a mai napig, akkor ez a folyamat benned is végbe fog menni. Te is lehetsz szabad a test bűnös cselekedeteidtől, mert Jézus Krisztus vérének minden cseppje elegendő arra, hogy a te szégyellni való múltadat is eltörölje. Azért, hogy az Ő feltámadása által, egy új szégyentől szabad életed lehessen, és a Szent Lélek téged is megújítson. Azért, hogy egy nap neked is lehessen egy olyan tested, amely soha többet nem lát szégyent, fájdalmat csak örömöt és szeretetet.


Mindannyian lehetünk az Isten nevét, az Isten evangéliumár hordozó edények, akik az Ő kezében vagyunk


Isten áldjon, Orsi


Monday, February 21, 2011

Zuhanás a szakadék felé

Sziasztok,

Ahogy ma utaztam a buszon a város felé, a Szent Lélek elém hozott egy képet. Ezt szeretném most megosztani veletek.

Talán már sokan hallottátok, hogyan tanítja a sasmama a fiókáját repülni. Ezt a képet Isten szemléltető képként használta, és utána mutatta a folytatást.

Aki még esetleg nem hallott róla, annak most leírom. A mama rendszerint, már az első repülési gyakorlatnál csak kilöki a fiókát a fészekből, de közben figyel, hogy mielőtt baleset érné a fiókát, és belezuhanna a szakadékba, a mama gyorsan alárepül és feltartja. Ha nem ezt tenné, a fióka az első gyakorlat után halállal végezné.

Most, pedig szeretném nektek elmondani, amit a Szent Lélek mutatott. Ezt nem most mutatta, hanem csak emlékeztetett rá.
Ha eleinte kicsi gusztustalannak fogok tűnni, bocsánat, de ez hozzá tartozik.

Ahogyan a sasmama kilöki a fiókáját a fészekből, mi emberek is a szülőcsatornán keresztül világra jövünk.
Onnantól kezdve, hogy kibújtunk elkezdünk zuhanni egy mély szakadékon keresztül. Ez a szakadék, a bűnnel teli világ, és ami miatt zuhanunk, mert ennek a bűnnel teli világnak van egy alja, ami annyira vonz minket, mint fémet a mágnes. A bűnnevű szakadék végén az emberekre a halál vár, az örök megvetettség állapota, az örök elválasztottság Istentől. Ez az, ami elkezdi vonzani az embert, mint a mágnes. Ennek köszönhető, hogy az ember zuhan a bűn szakadékán keresztül.

13. Menjetek be a szoros kapun. Mert tágas az a kapu és széles az az út, a mely a veszedelemre visz, és sokan vannak, a kik azon járnak.
14. Mert szoros az a kapu és keskeny az az út, a mely az életre visz, és kevesen vannak, a kik megtalálják azt.
15. Őrizkedjetek pedig a hamis prófétáktól, a kik juhoknak ruhájában jőnek hozzátok, de belől ragadozó farkasok. (Máté 7, 13-15)

Ahogyan a sasmama berepül a fióka alá, hogy az meg ne haljon, az emberek számára is van egy lehetőség, ami felfogja őket, és meg tudja akadályozni, hogy a bűn mágnese, a halálba, az örök kínba, szenvedésbe vonzza az embert.
Ez a lehetőség: Jézus Krisztus kereszten kiontott vére és élete, és a halálból való feltámadása által megálljt mondott a halálnak, legyőzött minden bűnt, ami csak gyorsítja a folyamatot, hogy az ember minél hamarabb szörnyethaljon, azaz örökre elveszítse Isten jelenlétét.
Viszont számodra, aki még nem fogadtad el Krisztus helyetted kiontott vére és feltámadása által a bűnbocsánatot, a zuhanás végeredményétől való szabadulást, akkor nálad a zuhanás folyamata még nem ért véget, akkor te még most is folyamatosan zuhansz.
Ne félj, mert ha HISZED, hogy Jézus Krisztus kereszten kiontott vére és a halálból való feltámadása elég volt arra, hogy az összes bűnödet eltörölje, bármennyit és bármekkorát vétkeztél, akkor szabad vagy, és lelked nem lát halált. Lelked soha többé nem lesz elválasztva Istentől.
Jézus Krisztus a bűntől, és a bűn átkától való szabadulást Ígér neked, és ebben olyas valamit Ígér, amit már régen megtett érted, és neked nem kell semmi mást tenned, csak ingyen és HIT által elfogadnod.

Akkor leszel szabad a pokol felé való zuhanástól, ahová a tested kívánságain, cselekedetein keresztül vonz a Sátán, ha HISZED, hogy Jézus Krisztus érted kiontott vére és feltámadása elegendő ehhez.

Senki nem tud dönteni helyetted, ezt neked kell meghoznod ezt a döntést. Ma, most még erre van lehetőséged, de vigyázz, mert a mágnes a pokol mágnese vonz, és minél tovább halogatod, ha minél tovább gondolkodsz, annál kisebb lesz az esélyed, hogy megszabadulj.
Nem kötelező dönteni, de ha nem döntesz, akkor is döntesz. Ha teheted, akkor ne okozz magadnak csalódást, fájdalmat, kínt, amitől most lenne lehetőséged megszabadulni.

30.
A ki velem nincsen, ellenem van; és a ki velem nem gyűjt, tékozol. (Máté 12, 30)

Tehát, ha nem döntesz, akkor Jézus ellen döntesz. Ha nem döntesz Jézus mellett, akkor magad ellen döntesz.


Isten áldjon téged, titeket kedves barátaim, Orsi
ui.: Megfontolandó kérdés! Egy lényeges dolog. Azért, mert te nem hiszel valakinek/valakiknek a létezésében, az IGAZSÁG nem fog hozzád alkalmazkodni, hanem tény marad.

Wednesday, April 22, 2009

Hála áldozat

Sziasztok!
Engedjétek meg, hogy megosszam veletek azt, amit Isten a mai Házi Csoport alkalmán üzent nekem.
Házi csoporton, most kezdtük el nem régen tanulmányozni a Mózes 3. könyvét. Ma a 3. fejezetet vettük át, ami a hálaáldozatról szól.
Isten egy kívülről jelentéktelennek tűnő sátorból szól Mózeshez és megfogva a kezét körbevezeti őt a kereszt körül. Ugyanúgy, ahogy minket is körbe szokott vezetni. Isten érdeke a keresztben, hogy megdicsőíti őt.
Az ételáldozat Jézus tökéletes földi életét mutatja be. Míg az előző áldozatok teljesen Istennek szóltak és csak ő részesülhetett belőlük. Addig a hálaáldozatban azt a Jézust mutatja be, amiből már a hívők is részesülhetnek.
Kikötés volt, hogy ép legyen ez az áldozat, ami arra utal, hogy Jézus önmagában ép és megváltoztathatatlan. Csak a mérték más.
A belsőrészekből csak Isten részesülhetett. A papok részesültek a jobb lapockájából (vállából) és a húsából. Az ember mint bűnös jöhet Istenhez és emellett helyet is kapott Isten szívében és vállán.
A hálaáldozat egy közösségi áldozat. A hívő ember az Atyával közösen részesül Krisztus áldozatából.
A hálaáldozat során az ember hódoló, imádó szertartást végig vivő ember lesz. Oda visz a kereszthez és igazi, lelki áldozatokkal áldozunk az Úrnak.
Hálaáldozat= Béke áldozat is egyben.
A pap az oltárra hinti a vért. Ebben a vérben, nem a bűneink miatt lesújtott Krisztust látjuk, hanem az Istennel való közösségünk alapját. Jézus vére az alapja annak, hogy az Istennel való közösséget élvezni tudjuk.
A hálaáldozat az öröm, a vígadás áldozata. A tékozló fiút az Atya fiaként fogadta vissza,mert ehhez illet, hogy örüljenek és vigadjanak. Az Atya azon az alapon fogad vissza, amilyen alapon Ő tekint rád. Isten Izráelt is mint fiút fogja visszafogadni. A 7. részben látjuk, hogy az ételáldozatot összeköti a béke áldozattal. Jézus vére nélkül nem tudnánk benne részesülni, mint ételáldozatban.
A kovászos kenyér jelképezi, hogy az emberben bűn lakik. (1 Jn 1)
BENNÜNK van bűn, de Isten nem lát RAJTUNK bűnt. Ha megvalljuk és elismerjük, hogy bűn van bennünk, akkor bűn nem lehet rajtunk. A bennünk lévő bűn, nem kell megnyilvánuljon különböző vétkek terén. Meghaltunk a bűnnek Krisztussal együtt és feltámadása által arra születtünk újjá, hogy szabadok legyünk, nem cselekedni a bűnt.
BŰN= a gyökér, amiből a vétek származik.
VÉTEK= konkrét.
Nem bocsánatot kell kérni, hanem néven nevezni a bűnt, ugyanazt mondani a bűnre, amit Isten mond. Nem lehet szembesülés nélkül bűnt vallani. A bocsánat kérés sok esetben, nem egyenlő a bűn őszinte elismerésével, megvallásával. Ha bűn van bennünk és nem valljuk meg, bűn van rajtunk. Ha bűn van rajtunk,meg szakad a közösségünk Istennel és nem fogjuk őt látni.
A közösségi áldozat megnyilvánulása az Úrvacsora. A hívő ember kiváltsága, hogy a Jézus vére által közösségben lehet Istennel.

Ennyit szerettem volna megosztani veletek.
Áldás, Orsi