Többnyire nem szeretünk szomjasak lenni. Egy jó dolog van a szomjúságban, emlékeztet arra, hogy valamire szükségem van.
Az ünnep utolsó nagy napján pedig felálla Jézus és így kiálta, mondván: Ha valaki szomjúhozik, jöjjön énhozzám, és igyék. Aki hisz énbennem, amint az írás mondotta, élővíznek folyamai ömlenek annak belsejéből. Ezt pedig mondja vala a Lélekről, amelyet veendők valának az őbenne hívők: mert még nem vala a Szent Lélek; mivelhogy Jézus még nem dicsőítteték meg.
Isten vizet ad a pusztában a népének. A szikla kettéhasadt és áradt a víz.
Szikla= Jézus
Élő Víz= Szent lélek
Kettéhasadt= Megveretett, Megölettetett
Ez az ünnep a sátoros ünnep volt, ami nem csak egy visszatekintés a múltba, hanem egy előretekintés a jövőre is.
Imádkoztak azért, hogy isten küldje el hozzájuk a Messiást és ekkor Jézus feláll és megszólal és válaszol az imádságukra.
Szomjas a nép, várják a Messiást. Jézus hozza a vizet és adja az ő Lelkét.
Jézus a válasz a próféciára, ami így hangzik: Mert vizet öntök a szomjúhozóra, és folyóvizeket a szárazra; kiöntöm lelkemet a te magodra, és áldásomat a te csemetéidre. Ézsaiás 44,3
Szomjazni akarok Jézus!
Az Élő Víz= Szent Lélek, aki nem csak megelégít, hanem felfrissíti a körülöttem lévőket is.
Aki mellettem vagy mögöttem ül, az is vizes legyen.
Amikor megtértem, Isten nekem adta az Ő lelkét.
Áramlik az életemből az Élő Víz? Akarom, hogy áramoljon.
A meghívás mindenkinek szól, nincs kivétel.
Ha nem árad belőlem az Élő Víz, akkor olyan kemény leszek, mint Afrikában, amikor száraz évszak van. Ott, amikor száraz évszak van, annyira száraz a föld, hogy amikor ráütök egy lapáttal szikrázik. Ilyen a szívünk is, csak a Szent Lélek= Élő Víz által puhul hat föl a szívem.
Isten újabb és újabb területekre akar rámutatni az életünkben, ahol még nem Krisztus ereje él.
Jézus azért adja az Ő lelkét, hogy ne saját erőmből éljek, hanem az Ő erejéből.
Jézus hív magához, hogy menjek hozzá.
Jézusnak elmondhatom minden bukásomat, nem lesz olyan amire azt mondaná: "hopp ezt még nem hallottam."
A legjobb barátomnak sokat elmondhatok, de Jézusnak viszont mindent elmondhatok.
Vágyni akarok, szomjazni Jézus után.
Isten azt mondta Mózesnek szólj a kősziklához, hogy víz áradjon belőle. Mózes viszont engedetlen volt és rosszul képviselte Istent. Kétszer rásújtott a sziklára és víz fakadt belőle. Isten azt mondta Mózesnek: Mivelhogy nem hittetek nekem, hogy megdicsőítettetek volna engem Izráel fiainak szemei előtt: azért nem viszitek be e községet a földre, amelyet adtam nékik. 4Mózes 20
Jézus volt az a kőszikla. Jézusnak sem kellett kétszer meghalnia. Jézus egyszer meghalt és feltámadt. Innentől kezdve bármikor szólhatunk hozzá, neki nem kell mégegyszer meghalnia. Ezt jelképezi ez az Ige, amit az előbb írtam.
Ennyit szerettem volna nektek bátorításként továbbítani.
Áldás, Orsi
Showing posts with label szomjúság. Show all posts
Showing posts with label szomjúság. Show all posts
Tuesday, April 14, 2009
Sunday, April 5, 2009
Szomjazom, Jézus
Sziasztok!
Most értem haza és már nagyon fáradt vagyok, de nem bírtam ki, hogy ne írjam le nektek azt a bizonyságot, amit átéltem az Úrral a hétvégén.
Péntek-szombat-vasárnap Vajtán voltam egy ifjúsági konferencián, aminek a témája: Szomjazom Jézus!
Sátán minden erőt megpróbált befektetni, hogy mi ne mehessünk el Vajtára, de nem sikerült neki.
Pénteken 11:00 helyett 13:30 körül indultunk, mert az egyik kocsinak volt valami a sebváltójával és az egyik lány, haza szaladt, a másik autóért.
Útközben minden nagyon jól ment egészen Sárbogárdig.
Sárbogárdon volt egy karambolunk, amire Sátán azt hitte, megállíthat.
Úgy történt, hogy mi 3 autóval mentünk és előttünk, még ment másik kettő és az első autó, ami nem hozzánk tartozott hírtelen lefékezett. Még az elöttünk levő két autó meg tudott állni, de mi már nem és nem volt elég a féktávolság, megtoltuk az előttünk lévő másik 3 autót.
Isten ajándéka: nem történt személyi sérülés és az, hogy nem volt balhé.
A mi kocsinknak elfolyt a hűtővíze azzal nem tudtunk tovább menni és ott Sárbogárdon betoltuk az egyik udvarba, ahol egy szerelő lakott.
Vajtáról kijött elénk egy autó és a másik két autó, közülük az egyik teljesen ép maradt mentün tovább. 16:00 helyett 19:30-ra érkeztünk meg.
Kaptunk meleg vacsorát, közben azért imádkoztunk, hogy a konferencia ideje alatt, ne foglalja el ez az ügy az egész agyunkat, mert ez is Sátán célja, hogy elvegye a figyelmünket Isten szeretetéről.
Jött le Bence megnézni, hogy minden rendben van-e és nekünk olyan jó hangulatunk volt, azt mondta Bence számára ez bizonyság.
Utána állítom nektek, hogy a Debrecenieknek volt a legjobb hangulata.
Minden tanítás nagyon jó volt.
1. Esti tanítást Gémes Tomi tartotta a Váci pásztor, ami nagyon jó volt.
2. Szombat reggel Stanzel Balázs tanított. Az ő tanításából két mondat nagyon megütötte a figyelmemet:
4. Vasárnap azaz ma reggel az Arányi Norbi tanított és az ő tanításából is volt két mondat, ami megragadott:
Hazafelé jövet semmilyen baleset nem történt. Isten ismét megerősítette bennem, hogy menjire fontos a közben járás és az evangélium hírdetése.
Isten áldjon titeket, Orsi

- Nekem Isten ül a trónon sz életemben, vagy valami/ valaki más?
- Arccal a porba, leborulni Jézus előtt
4. Vasárnap azaz ma reggel az Arányi Norbi tanított és az ő tanításából is volt két mondat, ami megragadott:
- Nekem nem kell semmit tennem, azért hogy Jézus elfogadjon.
- Jézus teljesmértékben úgy vette magára az én bűnömet, mintha Ő követte volna el.
- Jel 22, 17
- Istennek nem célja a házasság, a mi útunk nem a házasságnál ér véget.
Hazafelé jövet semmilyen baleset nem történt. Isten ismét megerősítette bennem, hogy menjire fontos a közben járás és az evangélium hírdetése.
Isten áldjon titeket, Orsi
Subscribe to:
Posts (Atom)