Showing posts with label víz. Show all posts
Showing posts with label víz. Show all posts

Friday, June 10, 2011

Megmagyarázhatatlan öröm

Sziasztok!

Már épp ideje, hogy elmondjam nektek, hogy az Úr hatalmas, és neki a legkedvesebb időtöltése, hogy megörvendezteti az embereket.

Elég a depresszióból, az aggodalmaskodásból. Az Úr nem bénaságra, hanem szabadságra tervezett minket. Engem kedd óta annyira megszabadított a depressziótól, hogy nyoma sincs, egyszerűen nem érdemlem meg azt az örömöt, amit az Úr már négy napja nekem adott.

A mással jóltevő ember megkövéredik; és a ki mást felüdít, maga is üdül. (Péld 11, 25)

Tudjátok, ki kezdeményezte a mások felüdítését? Az én Megváltóm Jézus Krisztus, aki a tiéd is lehet.
Jézus a következőket mondja neked, akit meg akar örvendeztetni:

Valaki pedig abból a vízből iszik, amelyet én adok neki, soha örökké meg nem szomjúhozik; hanem az a víz, amelyet én adok neki, örök életnek buzgó kútfeje lesz őbenne. (János 4, 6)

Jézus volt az, aki kezdeményezte a felüdítést. Ha ittál abból a vízből, amit Ő adott neked, akkor ő lesz a legboldogabb, ő fog örülni neked a legjobban. Tudod miért?

Mondom néktek, hogy ily módon nagyobb öröm lesz a mennyben egy megtérő bűnösön, hogynem kilenczvenkilencz igaz emberen, a kinek nincs szüksége megtérésre. (Lukács 15, 7)

Ami téged megörvendeztet, az Jézust is megörvendezteti. Itt az élő víznek a forrása, folyama nem áll meg. Ha ittál a vízből, amit Jézus adott neked, menj és itasd meg a körülötted élőket, hozz nekik felüdülést. Gyakran nem is kell szavakat használnod. Te leszel a legboldogabb, ha azt az el nem múló örömet adhatod másoknak, és Jézus pedig rád lesz büszke, és annak fog örülni, hogy nem gátolod az Ő örömének a terjedését.
Barátom az élővíz, az örömhír, az evangélium, amit azért kaptál, hogy tovább add. Az emberek nem fogják érteni mitől van ilyen örömöd, de nem számít, hiszen azt az el nem múló örömöt, amit Jézus ad nekünk, emberi ész fel nem foghatja, de hirdetheti, hallhatóvá, láthatóvá teheti.

Tudod mennyien várják, hogy a te felüdülésed, az ő felüdülésük is legyen.

Az emberek nem tudják, mi az az öröm, amivel Jézus megváltottjai rendelkeznek, de vágyakoznak, sóvárognak utána. Honnan tudom ezt, hogy a világ sóvárog Jézus mosolya, szeretete, öröme után?

Mert a teremtett világ sóvárogva várja az Isten fiainak megjelenését.
Mert a teremtett világ hiábavalóság alá vettetett, nem önként, hanem azért, aki az alá vetette.
Azzal a reménységgel, hogy maga a teremtett világ is megszabadul a rothadandóság rabságából az Isten fiai dicsőségének szabadságára. (Róma 8, 19-21)

Barátom, ha te ittál abból a vízből, amit Jézus adott neked, és felüdültél, menj és oszd meg ezt a környezeteddel, hogy ők is ihassanak ebből a vízből, és felüdüljenek.

Végezetül, sokszor nem kell mást tenned, csak mosolyognod. Ez nem muszáj mosoly, hanem felszabadult, igazi szívből jövő mosoly, méghozzá a benned élő Jézus mosolya, amit senki el nem törölhet a te szádról.

Légy áldott kedves barátom!

Orsi

Tuesday, April 14, 2009

Szomjazom Jézus 2

Többnyire nem szeretünk szomjasak lenni. Egy jó dolog van a szomjúságban, emlékeztet arra, hogy valamire szükségem van.

Az ünnep utolsó nagy napján pedig felálla Jézus és így kiálta, mondván: Ha valaki szomjúhozik, jöjjön énhozzám, és igyék. Aki hisz énbennem, amint az írás mondotta, élővíznek folyamai ömlenek annak belsejéből. Ezt pedig mondja vala a Lélekről, amelyet veendők valának az őbenne hívők: mert még nem vala a Szent Lélek; mivelhogy Jézus még nem dicsőítteték meg.

Isten vizet ad a pusztában a népének. A szikla kettéhasadt és áradt a víz.
Szikla= Jézus
Élő Víz= Szent lélek
Kettéhasadt= Megveretett, Megölettetett

Ez az ünnep a sátoros ünnep volt, ami nem csak egy visszatekintés a múltba, hanem egy előretekintés a jövőre is.
Imádkoztak azért, hogy isten küldje el hozzájuk a Messiást és ekkor Jézus feláll és megszólal és válaszol az imádságukra.
Szomjas a nép, várják a Messiást. Jézus hozza a vizet és adja az ő Lelkét.
Jézus a válasz a próféciára, ami így hangzik: Mert vizet öntök a szomjúhozóra, és folyóvizeket a szárazra; kiöntöm lelkemet a te magodra, és áldásomat a te csemetéidre. Ézsaiás 44,3
Szomjazni akarok Jézus!


Az Élő Víz= Szent Lélek, aki nem csak megelégít, hanem felfrissíti a körülöttem lévőket is.
Aki mellettem vagy mögöttem ül, az is vizes legyen.
Amikor megtértem, Isten nekem adta az Ő lelkét.
Áramlik az életemből az Élő Víz? Akarom, hogy áramoljon.
A meghívás mindenkinek szól, nincs kivétel.
Ha nem árad belőlem az Élő Víz, akkor olyan kemény leszek, mint Afrikában, amikor száraz évszak van. Ott, amikor száraz évszak van, annyira száraz a föld, hogy amikor ráütök egy lapáttal szikrázik. Ilyen a szívünk is, csak a Szent Lélek= Élő Víz által puhul hat föl a szívem.
Isten újabb és újabb területekre akar rámutatni az életünkben, ahol még nem Krisztus ereje él.
Jézus azért adja az Ő lelkét, hogy ne saját erőmből éljek, hanem az Ő erejéből.
Jézus hív magához, hogy menjek hozzá.
Jézusnak elmondhatom minden bukásomat, nem lesz olyan amire azt mondaná: "hopp ezt még nem hallottam."
A legjobb barátomnak sokat elmondhatok, de Jézusnak viszont mindent elmondhatok.
Vágyni akarok, szomjazni Jézus után.

Isten azt mondta Mózesnek szólj a kősziklához, hogy víz áradjon belőle. Mózes viszont engedetlen volt és rosszul képviselte Istent. Kétszer rásújtott a sziklára és víz fakadt belőle. Isten azt mondta Mózesnek: Mivelhogy nem hittetek nekem, hogy megdicsőítettetek volna engem Izráel fiainak szemei előtt: azért nem viszitek be e községet a földre, amelyet adtam nékik. 4Mózes 20

Jézus volt az a kőszikla. Jézusnak sem kellett kétszer meghalnia. Jézus egyszer meghalt és feltámadt. Innentől kezdve bármikor szólhatunk hozzá, neki nem kell mégegyszer meghalnia. Ezt jelképezi ez az Ige, amit az előbb írtam.

Ennyit szerettem volna nektek bátorításként továbbítani.
Áldás, Orsi